Beköszöntő

08/22/2021

TABULA RASA

Mindig óriási boldogsággal tölt el, amikor egy üres füzetet vehetek a kezembe és tanulhatok valami újat. A füzet tiszta lapjai csalogatnak egy ismeretlen világba, ahogy kinyitom az első oldalnál, úgy nyílik meg az elmém és a szívem az Univerzum titkai felé. Imádok tanulni!

FIATALON IS TUDATOSAN

Bár Budapesten születtem, kamaszkoromat vidéken töltöttem. Szüleim hamar befogtak munkára: házat újítottunk, kertészkedtünk, kutyát tartottunk. Nyáron a helyi gyárban segítettem üvegtáblákat sorjázni. Budapesten tanultam, az iskoláim mellett pedig gyerekekre vigyáztam. Hétvégenként gyermekprogramokon vettem részt, mint arcfestő. Hamar kiderült számomra, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni...

TANULÁS ÉS MUNKA

Iskola mellett dolgoztam, munka mellett tanultam. Az ELTE kiokosított, hogyan legyek jó óvónő, a BKF kulturális menedzsert faragott belőlem, a Szakácsképző iskolának pedig a főzés tudománya mellett a későbbi férjemet is köszönhetem. Viszonylag sok helyen jártam a világban Franciaországtól Jordániáig. Majd megszületett kicsi kincsünk, Kincső...

CSALÁD ÉS A FÉNYSZÓRÁS

2015 óta élünk Bécsben, immár négyen. A fiam, Levente is úgy döntött, hogy minket választ családjának. Rögös út vezetett a beilleszkedésünkhöz egy ismeretlen országba, de megérte. A gyerekek mellett újságírást tanultam Mezővári Gyula tanár úrnál, elkezdtem festeni és megírtam első könyvemet Fénymag címmel. Ez egészen a 2019-es MARGÓ-díj (Első Könyvesek Díja) jelölésig repített. Így lettem Fényszórólány...

A POFONOK A TANÍTÁSOK

Az élet ezzel nem állt meg - sőt! Itt kezdődött az igazi hullámvasút. Létrehoztam az Életre Nevelési- és Oktatási Programot (ÉNOP), egy évvel később a BallaKrisztArt oldalt. Minden úgy tűnt, hogy olyan kerek egész. Ám magammal egyáltalán nem foglalkoztam, az évek során teljesen leépítettem az energiakészleteimet. Az élet ilyenkor adja a legnagyobb pofonokat vagy inkább tanításokat, mármint amikor az ember csak úgy belesüppedne a jóba, és el kezdené igazán élvezni az életet. 2020-ban elveszítettem egy babámat, és ez további testi és lelki problémákat okozott - okoz a mai napig. Felhívta a figyelmemet arra, hogy ilyen roham tempóban nem élhetem az életemet tovább...

MAROKKÖVEK ÉS SZAKKÖNYVEK

Most alternatív megoldások után kutatok. Mindig is csábított az illóolajok és a kristályok világa. Úgy érzem, mint spirituális lény, kötelességem esélyt adni az egészség és a gyógyulás útján ezeknek az ősi tudásoknak. Elkezdtem kristály mintázatokat, textúrákat festeni. Vettem egy DNS-karkötőt, marokköveket és szakkönyveket. Jelenleg aromaterápiát és kristálygyógyászatot tanulok. Megint kinyitom azt a bizonyos üres füzetet és új, eddig ismeretlen utazásom ezzel kezdetét veszi. Tarts velem!

donum terrae (illóolajok és kristályok)